Szieszta avagy ne hagyd, hogy a mindennapok örvénye beszippantson

Szieszta avagy ne hagyd, hogy a mindennapok örvénye beszippantson

A házaspár épp délutáni sziesztát tartott. A feleség, az egyik hintaszékben kötögetett, a férj pedig a másikban újságot olvasott. Az asszonynak épp azon járt az esze, hogy mennyire fog örülni a kis unoka, ha meglátja milyen szép meleg kötött mellénykét kap. Öröm lesz nézni az arcát. Már alig várja, hogy láthassa rajta. Nincs is nagyobb boldogság egy nagymamának amikor látja, hogy az unokája szája fülig ér. Az ő Pankája, most fogja tölteni a negyedik életévét. Négy év. Uram Isten, hogy repül az idő! Emlékszik, amikor még csak néhány hónapos volt, de már „követelőzött”. Sírt. Tudták, hogy jóllakott, megfürdették, tisztába tették. Amennyire lehet meggyőződtek róla, hogy nem fáj semmije, mégsem hagyta abba. Egyre csak folytak a nagy krokodil könnyei. Betették a babakocsiba, tologatták, dúdoltak neki, beszéltek hozzá, kézbe vették semmi hatás. Míg nem a nagypapa megelégelte a dolgot, kikapta Pankát a babakocsiból lefeküdt vele az ágyra, a melkhasára tette és mindenféle összefüggéstelennek tűnő szöveget magyarázott neki. A család többi tagja pedig csak figyelte, a történéseket. Tanakodtak, hogy mitől lehet, hogy úgy abba hagyta a baba a patakgyarapítását, mintha el se kezdte volna. Abban maradtak, hogy biztos, a papa melkhasának a mozgása, a szívverésének a közelsége nyugtatta meg..hiszen ők is beszéltek hozzá, mindig magyaráztak neki. Szaval biztosan nem az összefüggéstelen zagyva az oka. Viszont az idő bebizonyította, hogy nem csak a testi közelség nyugtatta meg, ha nem a papus „zagyválása is”. Bármikor eltört a mécses, a tatus ölébe kucorodott és hallgatta a szebbnél szebb meséket. Milyen mesék voltak? Ami éppen eszébe jutott a nagyapónak. A valóságot keverte egy kis tündérporral, királyfikkal, sárkányokkal, mackós motoros bandával. Na igen, a papó ebben nagyon jó volt. Nem mondható ez el más területekről. A néniben kezdett forrni az indulat, pedig még nem is gondolt semmi konkrétabbra. Szimplán csak arra, hogy másban nincs ilyen könnyű dolguk. Nem persze, nem gondolta, Ő hogy az élet habostorta, sőt pontosan tudta. De, ez valahogy nem volt jó. Annyi mindent kellett volna csinálni, megjavitani a kerítést, renoválni az ólakat. A lugast felkötni. De amikor ő hazajött a munkából egyszerűen nem volt idő mindenre. Másnap pedig minden kezdődött előlről. Persze tudta, hogy a papus is nagyon elfoglalt rengeteget dolgozott a munkahelyén, sőt még haza is kellett hoznia a munkát, de úgy gondolta, hogy megoszthatóak lennének a feladatok. Akkor talán köztük sem lenne annyira feszült a levegő.

-          Mi van mamus? Miért olyan paprikás az arcod? Már megint feltornáztad a vérnyomásod?

-          Mi van? Mi van? Más kérdésed sosincs, ha meg válaszolok, felkapod a vizet, lapozol egyet a nyamvadt újságodban és ennyivel le is van tudva.

Az apóka letette, az újságot, vett egy nagy levegőt és várta, hogy a mama robbanjon. Egészen hozzá volt már szokva ehhez a rituáléhoz. Mostanában így mentek a dolgok. Tudta, hogy miben kellene javítani, de már annyira belefásult mindenbe, hogy még sem tett semmit. Nem is kellett sokáig várnia a mama folytatta.

-          Na, most legalább rám figyelsz. Nagyszerű, mindig felkel, hogy emeljem a hangom, hogy figyelemre méltass?

-          Nem, mamus nem kell, ha nem emeled fel akkor a füstjelző értesít arról, hogy robbanni készülsz.

A bácsi tudta, hogy ez hiba volt, de hát ezt nem hagyhatta ki. Meg amúgy is milyen az élet poénok nélkül. Annyi mindent vesznek komolyan, hogy már teljesen elfásultak lettek.

-          A füstjelző mi? A helyedben vigyáznék, mert a füstölt kolbászodból, amit vacsorára szánsz, lángolt kolbász lesz.

Ez, a fenyegetés igen…figyelemre méltóan hangzott. De a bácsi csak nem nyúgodott.

-          Nem, ártana néha lazítanod, és nem annyira komolyan venned mindent. Mert, hát rendben van elég sárga föld mögöttünk és még elég sok vulkánkitörés vár ránk.., de rengeteg jó is van ugyanúgy előttünk mint mögöttünk.

-          Igen, persze ezt mind tudom, de hogyan tudnék nyugodt lenni, mikor te helyettem is annyira higgadt vagy, hogy már attól felrobbanok, hogy rád nézek.

-          Drágám, ez igen kellemesen hangzott. Én már ezer éve így érzek irántad.

-          Te..vén ember. Mindig tudod, hogy, hogy bosszanccs fel…viszont..

-          …Viszont azt is tudom, hogy, hogy előzzem meg a vulkánkitörést…pontosan Drágám. Most pedig, gyere, mennyünk és sétáljunk egyet. Kapcsolj ki egy kicsit, meglátod jót fog tenni.

A néni, nagyon tartotta magát, de így is egy apró mosoly húzódott meg a szája szegletében. Igen bizonyára a férjének igaza van, tényleg kikellene kapcsolódnia..sőt együtt kéne eme tevékenyéseg véghezvinni. Esze ágában sem volt, bevallani, hogy a párjának, igazat ad..csak fogta magát és felállt. A kötnivalót a hintaszékbe rakta és várt, hogy a férje is hasonlóan tegyen. Látta, hogy erőssen gondolkodik valamin.

-          Mi van papa, segítsek felállni?

-          De, mama…a sárkányosságod többször indít útnak mint gondolnád!

A mamóca arcán még ennyi év után is pír keletkezett, megfogta a férje kezét, bezárták az ajtót és útnak indultak.