Éjszaka közepén útra kelek,
Még magam se tudom, hogy merre megyek.
Sötét van, kihalt az utca,
Sehol egy légy, sehol egy kutya.
Egymagam vagyok,
Még is a hátam mögé pillantgatok.
Hirtelen meg ragad két kar,
Pánikba esek, nem tudom,
Ki az és mit akar..
Mikor sikerülne hátranéznem,
Kezét vállam helyett, nyakamon érzem.
A szorítás nem olyan erős,
Engem még is elkap egy érzés,
Mely olyan ismerős..,
Szinte már baráti..
Lehunyom a szemem és várom az érzést,
Pontosabban a nehéz be s ki légzést..
Hirtelen elnyel a sötétség,
De, annyit még érzek, hogy zuhanok..,
Semmit kétség már is a semmiben vagyok...
De, valami nem stimmel ilyennek kell lennie:
Puhának és megnyugtatónak?
Puhának és megnyugtatónak?
Szinte már álomba ringatónak?
De, hiszen én már nem is létezem,
Akkor, hogy lehet,
Hogy még is érzem ami velem történik?
Hirtelen kinyitom a szemem
S minden olyan lesz mint egy sötét verem..
Előttem áll az a személy,
Aki "ide juttatott"..
Semmi kétség eme
Valaki saját magam vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése