Érzékeim lagymatagok,
Olyanok mint a kifáradt végtagok..
Ha, jobban belegondolok,
Lelkileg is fáradt vagyok..,
Zsibbad a lelkem,
Meg bénult minden érzékem..
Pedig pont ez az ami nem kell nékem..
Régen azt hittem, az a helyes.
Ha kikapcsolom "őket"
És elbújok egy semleges helyre..
Most már tudom,
Ezzel semmit nem tettem helyre..
Tehát taktikát változtattam,
Magamat az érzékek oltárán, feláldoztam,
Behunytam a szemem,
És szabadjára engedtem, legbelső - talán-
érzékeny énem..
Bizony ilyenkor is van mitől félnem,
De megéri a kockázat,
Hiszen.. tudjuk ..aki nem kockáztat..(?)
Talán nagyobbat hibázhat...
Nem bántam meg,
A lelkem egy nagy tehertől szabadult meg...
Ugyanakkor a zsibbadság nem szűnt meg,
Csak egy jobb formáját ismertem meg..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése