A nép hangja

Az alábbi versem szintén egy történelmi pályázatra íródott, egy megemlékezés 'alkalmából'.

Ezt a verset 2015. január 13.-án írtam:

A nép hangja

Egy új világszemlélet szerint élünk,

De a kommunizmus emlékétől máig is félünk..

Ezer emlék kísért minket,

Sohasem feledjük sérüléseinket.

Nem csak a testi kín, bánthatja az embert,

A lélek eltiprása is felégethet.

Az agyunk él, a szívünk dobog,

Még sem vagyunk igazán boldogok.

Mikor a családunkra nézünk, mosolyog a szemünk,

Még is volt miért tovább élnünk.

Egy új nemzedék részesei lehetünk

Melyben szabadabb az életünk.

A nappal könnyű az este nehéz,

Elalvás után a szörny a szemünkbe néz.

Meg ijeszt és ránk kiállt,

„Ne felejtsd el!" -

Szól a hang, bentről

A zsigereink legmélyéből.
Felébredve, tudjuk

Soha nem feledjük múltunk.

Mikor eljön a szilveszter

És szokás szerint koccintani kell,

Az ember keze megremeg,

A rémület fogja el.

Jön egy új kor mellyel,

Meglegyint a változás szele is.

A nép csak reméli, hogy  nem lesz olyan,

Mint egykor: a szép napot, befedte a fekete por.

Jönnek s mennek az emberek,

Kik születnek, kit pedig temetnek.

Ez a világ rendje,

S minden kornak keresztje.

Járunk – kelünk az utcán,

Néha megfordulunk

Egy- egy szó után

Fülünkbe sikolt,

Ismerősen hangzik,

De vajon, hol is mondták?

Jön a kérdés,

De válasz nem érkezik

Csak a képzeletünk játszik

Az agyunk ismét cikázik.

Az érzékeink blokkolva lettek,

Úgy védenek, mint az amulettek.

Ki régi korok gyermeke,

Gyakrabban jár misékre,

Hálát adni, mindenért,

Az életben maradt emberekért,

És imádkozni, az elhunytakért.