Menedékhely

Menedékhely

Tele az agy, buzog a vér..,

Menedékhelyre menni ér..

Ott vár a nyugalom,

A hely szelleme maga az oltalom…

Oda érve, a szemem

Öröm táncot jár

Az arcomon mosoly cikázik,

A gondolatom egy perc alatt

Ezer képet lejátszik..

Nagyot szippantok a friss levegőből,

Tudatosul bennem, hogy a fájdalom,

Már nem belülről őröl…

Minden kezdődik elölről..

Annyi különbséggel,

Hogy a malom, most

Jobb lisztet őröl..

Sétálni kezdek,

Felfedezek újra,

Minden berket..

Hallgatom ahogy a különös madárka

Újra „berreg”…

Megint az a kisgyerek vagyok,

Aki pillangókat kerget..

Talpam alatt a fű serceg..

Újra ott állok azon a hídon,

Oldalt lelehet menni, egy

Vékony csíkon…

A lemászás maga a mámor…

A híd oldalán „lógva”

Olyan vagyok, mint egy

Kóbor vándor…

Hallom a gulya édes hangját..

A kolomp „komoly szavait”,

A Büszke morgó utasítását,

Miszerint, „ne hagyd el a gazdát”..

„Gyerünk haladj, különben a fenevad

a lábadba kap”

Aztán ott van még az itató,

És a kis ház, hol a

sok tyúk büszkén lebzsel,

Reggel pedig, kint legel..

Jaj, és Juci a kecske,

Aki kicsit se rest..,

A bódéba simán be les..

A sok emlék mosolyra késztet,

Elraktároztam egy darabig,

Nem fogy ki a készlet!

Vissza indulva, még egy utolsót

Hátra pillantva..

Emlékezek a rég múlt napokra…